Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Önismeret 1

2013.01.13

 Önismeret

 

            Elkezdem a Vezetőképzőt. Jó néhány évre a merész álmok, a messzi célok megszállotja leszek. Életemből világítótornyot készítek, hadd világoskodjék sokaknak. A keresztségemnek megfelelően „háborúba” indulok én is...

            Ellentmondva az Ördögnek és minden pompájának, igent mondva az engem hívó Jézusnak. Ahol járok-kelek, ott az Ő szeretete folytatódik. Arcomon az Ő mosolya, homlokomon az Ő verejtéke. Harca a harcom, keresztje a keresztem, győzelme az én győzelmem is... Mielőtt azonban nekikezdenék, ki kell nyitnom a Szentírást.

„Aki tornyot akar építeni közületek, nem ül le előbb és nem számítja ki a költségeket, hogy van-e amiből elkészítse?...

Micsoda király az, aki háborúba indul más király ellen és le nem ül előbb, hogy megfontolja: tízezerrel képes-e ellenségének húszezrével szembeszállni?...

Így mindaz közületek, aki le ne mond arról, amije csak van, nem lehet az én tanítványom.”

(Lk 14, 28-33)

            Jézus követése tehát meghatározott feltételek szerint történik. Bizonyos dolgok kellenek hozzá, más dolgok nem kellenek. Mi az, ami kell? Előszöris a helyes

 

Ö n i s m e r e t

 

Tudnom kell, hogy milyen ember vagyok, én, aki emberré és kereszténnyé akarok nevelni másokat?! Hol tartok én, aki mozgásba akarom hozni a többieket? Milyen a természetem?

 

1)      A természet (natura)

 

Az az istenadta háttér, ahonnam elindulnak a cselekvéseim és ahová elérkeznek Isten érintései. Nem ellensége a kegyelemnek, hanem inkább anna lehetősége, eszköze. Az emberi természet Isten közeledésére nem szorul háttérbe, hanem éppen akkor virul ki. A Föld is, amint felkel a Nap egyre színesebb és érthetőbb. A természet törvényei változatlanul érvényesek, miközben magasabb szervezetbe (pl. értelmes életbe) épülnek. Hallgatak, hatalmas erők ezek (Petőfi: A Tisza). Nem lehet büntetlenül semmibe venni őket. Az esztelen nem alvás, a vakmerő közlekedés, a felelőtlen, vagy lagymatag viselkedés a bűnalkalmak közt,.... – ez mind merénylet a természet ellen. A természet ilyenkor azonnal és pontosan reagál, mi pedig elképedve vesszük észre, hogy a természettel együtt, a ráépült kegyelmi világ is drámaian fejreáll.

            Krisztusban két, ép természet él együtt, teljes egységben. Az isteni átjárja, de nam csonkítja az emberit, hiszen az isteni természet is az emberin keresztül érvényesül (Előd: Kotolikus Dogmatika). Itt a forrásvidéke a „katolikus normálisságnak”, itt a háttere a harmonikus nevelésnek, itt a minta az egészséges önnevelésre.

            Amint a testi adottságaink nem egyszer meghatározzák a lelkünk lehetőségeit (pl.: a származásunk, betegségünk, életkorunk...), ugyanígy test, lélek együtt, másszóval a természet, a részére kijelölt kegyelmet egyedi – természetfeletti sorssá formálja.” (Halász Piusz: Papi Lelkiség 1943/44 - 1.). Ezt a sorsot, helyesebben annak hátterét, kutatni kötelesség. Az ismeretlen természet állandó „rizikó-faktor” lenne... Ingovány a toronyépítőnek, bekötött szem a háborúba indulónak...

 

2)      Milyen a természetünk?

 

a.)    A természet kutatása a reneszánsz idején a középkorban kezdődött. Azóta szakadatlanul fejlődik, egyre újabb tudományágakat létrehozva.

b.)    A természetek különbözőségét megállapítani könnyű, de áttekinthető és megbízató rendszert, világos törvényszerűségeket megállapítani annál nehezebb. Mérhetetlenül gazdag a világ, nagyon sokan kutatták már, és az időnk nagyon kevés… Most nem a lélektani műveltségünk a cél, hanem a pontosabb önismeret. Ezért csak egyetlen, könnyen érthető „karrakterológiai slágerrel” foglalkozunk.

 

Hippokrates, a Kr.e. V. századbeli orvos összefüggést látott az ember teste és cselekvési módja közt. Az akkori hiedelem szerint a világegyetem építőkövei a négy őselem: tűz, víz, levegő, föld. E négy elem egyensúlyából kapjuk a harmonikus embert. A doktor szerint az emberek közti különbséget nem annyira a négy elem különböző összetétele adja, hanem az emberben levő különböző nedvek: a vér, a nyál, a máj sárga epéje és a lép fekete epéje. Ezek szerint alakul a négy vérmérséklet:

 

1.      Szangvinikus, vérmes ember, az akinek könnyű a vére. Könnyen izgul, de könnyen is enged feszültsége.

2.      Kolerikus, epés ember az, akinek meleg a vére. Élénk és ki nem elégülő tettvágy van benne.

3.      Melenkólikus, fekete epéjű ember az, akinek nehéz a vére. Lassan izgul fel, de mélyen hatolnak lelkébe az élmények.

4.      Flegmatikus, nyálkás ember az, akinek hideg a vére. Nehezen izgul fel, de „szívós” a cselekvésben.

A vérmérséklet velünk született adottság, cselekvésünket jellemző forma. Legáltalánosabb felfogás szerint az érzelmi életben érezteti hatását, illetve ebben ismerhető fel. Mások és mások vagyunk: az érzelmek és tevékenységek gyorsasága, tartóssága, ereje és keveredése szerint.

 

A SZANGVINIKUS népszerű személyiség

 

Általános jellemzői:

      A népszerű szangvinikus energikus, szórakoztató és társaságkedvelő ember. Arra törekszik, hogy környezete figyeljen rá, elismerje, elfogadja és szeresse őt. Elsöprő egyéniség, aki mulatságot és drámát csempészik szinte minden helyzetbe, imád reflektrofényben állni, és élvezi, ha másokat motiválhat. Ő kezdeményezi a beszélgetéseket és egy szempillantás alatt jó barátságba kerül a társaság minden tagjával. Derűlátóak és mindig bűbájosak.           

Gyorsan működő az idegzete, túl élénk, csapongó és konkrét a képzelete. Az értelme: sokat markol, de keveset fog, általában csak felfog és befogad, de tovább nem gondol… Az akarata záporszerű, hirtelen keletkezik és felszínes. Eleven, de nem erős. Könnyen hazudik, túlzásra hajlamos, önmagát alig ellenőrzi, világszemlélete széteső, mozaikszerű. Gondtalan, csak a mának él, de a fájdalom megbénítja.

      A szangvinikus jókedvű, magabiztos és optimista ember. Szeret énekelni zuhanyozás közben, levélíráskor pedig minden mondat végére felkiáltójelet tesz! Minden közeli barátjának becenevet ad. Általában a bulik hangadójaként ismerik.

      Véleménye van, de meggyőződése nincs. A következményekkel nem törődik, irtózik a komoly áldozattól. Külsőre könnyed és formás. A szeme nagy és nyílt. Életkedv árad róla. A hosszú ülést és hallgatást nem bírja. Mindent gyűjt, a zsebében a legkülönfélébb dolgok találhatók. Keveset és inkább többször eszik. Érzéke van a szép iránt, a szenvedőkön rögtön megesik a szíve, a képességei átlagon felüliek. Jó társalgó, és bár a tekintélye csekély, mégis mindenütt szeretik.

      Szeret az első divat szerint öltözködni, mivel számára fontos a küllem.

 

Erősségei:

      Megvan a képessége, hogy reményt és örömet sugározzon, és mások fontosnak érezhessék magukat társaságában. Optimizmusa és reménysége nem engedi, hogy a bajban a problémák túl sok ideig húzzák le őt. Soha nem fogy ki a szóból, jó társalgó. Élénk és lelkes Együtt érző és örömteli ember, gyakran jellemző rá a spontaneitás. Munkahelyén sziporkázik az ötletektől és az alkotókészségtől. Nem fut a hírnév után, de szívesen fogadja azt. Általában azonban elég neki, ha úgy érzi, szeretik őt. Csak tetszeni akar, nem uralkodni. A szangvinikus mindig őszinte. Az engedelmesség sem okoz számára problémát. Szívesen van a társaság középpontjában. Fellépése mindig hatásos. Könnyen fejezi ki magát. Lelkesedése és élénksége gesztikulációiban is megnyilvánul. Életöröme sugárzó.

 

Gyengeségei:

Hajlamos a fegyelmezetlenségre és a szétszórtságra. Gyakran túloz, és szuperlatívuszokban beszél, ami füllentéshez vezet. Rendszerint túl sokat beszél és félbeszakít másokat, mivel mindenről van véleménye. Hangos. Könnyen elbizonytalanodik, ha nem kap biztatást. Mindig tele van ötletekkel, és sok barátja van, ami felszínességhez vezethet. A reklámok magával ragadják. Sokat ígér, de keveset tesz. Szétszórt, egyszerre több könyvet olvas. A nagytakarításnál több elkezdett munkája kerül kukába. Tehetséges, de tehetségét nem kamatoztatja. Nem tud alapos munkát végezni. Hiszékeny, ezért egy kis hízelgéssel mindenre rávehető. Mindenről megfeledkezik, és mindent elfelejt, mivel a jóban és a rosszban is ingatag. Képtelen a mély gondolatokra. Ezért nem igazán ismeri önmagát és másokat sem. Mivel nem néz a dolgok mélyére és erősen érzelmi beállítottságú, könnyen befolyásolható.  Vannak kedvencei, akik iránti szeretetében gyakran megfeledkezik a kötelességéről, és másokkal szemben igazságtalanná válik. Felszínessége gátolja őt imáiban is. Elsősorban az elmélkedő ima okoz neki gondot. A magány, a csend és a Teremtővel való együttlét számára komoly vezeklés. Mindenkinek meg akar felelni. Pillanatok alatt elsajátít valamilyen rossz szokást, melyet később nehezen tud levetkőzni. Amilyen gyorsan elfelejti a sértést, ugyanolyan gyorsan feledkezik meg a jócselekedetekről, irányába tett szolgálatokról, ezért sokan hálátlannak tartják őt. Gyakran féltékeny és szívesen kényezteti magát. Huncutságokra alkalmas. Hajlamos másokat kigúnyolni, kinevetni. A körülötte lévők általában vevők apró csínytevéseire, csipkelődéseire, ezért meglepődik, ha valaki ezen megsértődik, hisz ő nem tudatosítja, hogy ezzel bárkit is megbánthatna.

 

Vezetője, nevelője:

legyen kedves, lehessen érte lelkesedni, de ne engedje magát behálózni a bizalmaskodással. A nevelés legyen szelíd, de következetes. Történjék kis lépésekben. Nem szabad láttatni egyszerre a feladat egész terhét. Mindig csak a következő fordulóig bíztassuk. Ne azt hangoztassuk, hogy mi mindent nem szabad, hanem a cselekvés útját mutassuk. Ha ereje volna a szangvinikusnak, mindene megvolna, hogy eszményi emberré legyen. Erőt viszont csak rendszeres munkával szerezhet, ahhoz pedig neki hangulatot kell kelteni. Azzal kezdjük, amihez kedve van, viszont rögtön kezdjünk valamit, mert itt a tett halála az okoskodás. Szigorúan rendet kell tartanunk, így időt takarít meg, ami megőrizheti a jókedvet. Döntő a vezető jó példája, hiszen a szangvinikus fejlődése személyhez kötődik.

 

Az eszményi szangvinikus:

Isten szépségében, jóságában állandó örömforrásra talál (Assisi Szt.Ferenc). Ő az, akire az Isten rámosolygott – és ő visszamosolyog. Fejlődőképes, mert szófogadó. Áldás a közösségben, a kirándulások remek hangulatának biztosítója, mert nyíltszívű, dalosajkú, s a leglehetetlenebb helyzetekben is a tréfa mestere. A kegyelem kiegyensúlyozza természete fogyatékosságait és remekművet hoz  ki belőle. (Szt. Péter, Mária Magdolna, Szt. Ágoston, Kis Szt. Teréz)

 

Mit tegyen a szangvinikus?

Olvassa el valamelyik fenn említett szent életét. Figyelje meg az ő emberi vonásait és imádkozzon hozzá. Kérje őt arra, hogy legyen segítségére abban a változásban, melyen neki is keresztül kellett mennie. S még néhány tanács:

1.      Tanuld megfegyelmezni magadat érzékszerveiden keresztül. Nem kell mindent látnod és hallanod. A szem és a fül a szív kapuja. Ha a szemeden és a füleden keresztül jó dolgokat engedsz szívedbe, nem kell félned, hogy rossz dolgok fognak onnan kijönni. Egyél és igyál annyit, amennyire szükséged van, de ne akkor, amikor kedved van hozzá. Ne adj tovább mindent, amit láttál és hallottál. Tanuld meg tartani szavad, és hűségesen teljesítsd minden ígéretedet.

2.      Foglalkozz sokat a lelki és a földi dolgokkal és légy ebben alapos. A fontos dolgoknál mondd ki hangosan: „Vigyázat! Ezt a dolgot alaposan át kell vizsgálni. Mindenre oda kell figyelnem, és mindent át kell gondolnom, hogy ne tegyek hibás lépést és ne vonjak le elsietett következtetést!” Naponta gondolj a nehézségekre és készülj fel rájuk! Ne bízz abban, hogy minden jól végződik. A lelki életben leginkább az segít majd, hogy tudatosítod Isten Mindenhatóságát. Elmélkedj sokat! Legyenek lelki olvasmányaid és rendszeresen vizsgáld meg lelkiismereted!

3.      Kérd a tapasztaltabb emberek tanácsát, segítségét! Állandósítsd napirendedet és tartsd azt be maradéktalanul! Munkádban légy alapos! Ne kezdj el semmi újat addig, amíg ez előzőt be nem fejezted!

4.      Légy hálás minden csalódásért és a lelki szárazságért! Ezek a te üdvözséghez vezető vizsgáid, melyek túláradó érzelmi életedet visszafogják.

5.      Jó tulajdonságaidat ápold, leginkább szívélyességedet, vidámságodat, őszinteségedet, engedelmességedet és felebarátiad iránti szeretetedet! Felszínességed, ingatagságod, könnyelműséged, büszkeséged és érzékiséged ellen pedig harcolj!

 

A KOLERIKUS az erőteljes személyiség

 

Általános jellemzői:

      Az erőteljes kolerikus természetéből adódóan célgudatos, teljesítményorientált és kiváló szervező. Környzetétől hűséget és elismerést vár. Vezető szerepre törekszik, és elvárja, hogy teljesítménét értékeljék. Ászereti a kihívásokat és lelkesen fogadja a bonyolut feladatokat. Önfegyelme és koncentrálóképessége erő vezetővé teszi őket. Eltökéltsége és céltudatossága miatt könnyen munkamániássá, nagyképűvé, akaratossá és érzéketlenné válhat.

 

Gyors és rendszeres a gondolattársítása. Állandó belső feszültségben él. Ingerültebb állapotban az akarata elnyomja az értelmét. Az értelme tervszerű, nem vész el a részletekben. Az akarata robbanásszerűen mozgatja egész énjét. Az elfáradás számára ismeretlen, ő a tett embere. A mélységekig nem hatol le. Irtózik az ellenőrzéstől, fél a megaláztatástól, önérzetes. Másokat erősen bírál. Tehetsége inkább technikai, mint művészi. Világnézete egységes és hódító. Élete merev, ki nem térne, inkább falnak megy. Bízik magában. Tekintete tüzes, testtartása határozott. Jó az étvágya, hangja erős. A kolerikusnak két feje van, de nincs szíve. Csak lenéző mosolyt tartogat a gyengék számára. Utálja a puhaságot. Máshoz nem igazodik, középúton nem jár, mert az a csorda útja, amelyet utál. Bár ez a személyiségtípus hirtelen haragú, lobbanékony, mégis úgy lehetne legjobban jellemezi, hogy felkészült és fegyelmezett. Általában erős motivációja van magától kezd bele dolgokba és keményen dolgozik. A kolerikus elviseli a munkából és a mindennapi életből adódó nehézségeket és közben sokat teljesít.

 

Erősségei:

Határozott, magabiztos, bátor. Nem ismer félelmet. Erős akarata tevékenységre sarkallja. Sikerességében a kitartása segíti őt. Gondolkodása általában gyakorlatias. Általában vezetőkké válnak, és ők oldják meg a problémákat. A kolerikus jellemzője, hogy ami a szívén, az a száján. Nagyobb munkákban a terezés és a fejlesztés feladatkörét ők látják el a legjobban. Megbízható és felelősségteljes. Soha nem késlekedik, kemény és kitartó. Nem szószátyár, beszéde tárgyilagos és célratörő.

 

Gyengeségei:

Időnként ingerlékeny és dühbe gurul. Hangulata pillanatok alatt az ellenkezőjére változik. Néha kritikus, általában uralkodó típusú és keményfejű. Azt hiszi magáról, hogy tévedhetetlen, míg szemében mások gyakran hibáznak. Amikor nehézségeket tapasztal, gyakran érzéketlenné válik és áttapos másokon. Hajlamos a gúnyolódásra, az iróniára. Nem a kapcsolatokra, vagy önmagára gondol energikusan, hanem a feladatra. Elképzelhető, hogy kihasználja az embereket céljai elérésére. Jellemző rá, hogy az élethez rohanva és aktívan áll hozzá és gyakran figyelmen kívül hagyja az érzelmeit. Valójában élete különböző területei közül az érzelmei alakultak ki legkevésbé. Másiknak nem hízeleg, de a dicséretet szívesen fogadja. A dicsőségen és a sikeren nem tud senkivel osztozni. Az önismeretben gátolja őt elvakultsága és önmagával szembeni elfogultsága, de mindenek előtt büszkesége és önbecsülése. Született ügyessége párosul a lélek erősségével, és ez még inkább táplálja büszkeségét. Mások sikerét irigyli. Másokat terrorizál, irányukban szigorú, míg magával szemben elnéző. Ezért nem szereti őt és magányos. Ez gyötri őt és rosszindulatúvá teszi. A nehézségek azonban nem állítják meg őt. Az akaratát tűzön-vízen keresztül viszi, és haragra gerjed. Sérült büszkesége százszorosan visszafizet. Még hazugságra is képes, ha látja, hogy tervei kudarcba fulladnak.

 

Vezetője, nevelése:

A kolerikus nem rajong. Addig vezető a számára valaki, amíg mindent jobban tud nála. A vezetője legyen erős, kevés szót pazaroljon, világosan és visszavonhatatlanul beszéljen. Hivatkozzon a becsületre, az esetleges nevetségessé válásra, és szoktassa rá a kolerikust önmaga kiigazítására. A kolerikus vezetésre hivatott és éppen ezért meg kell tanulnia engedelmeskedni. Imponál neki a nevelőjének önuralma, de szégyelli megmutatni, hogy hatottunk rá. Úgy kell nevelni a kolerikust, hogy magát nevelje. Örökérvényű jelszavak kellenek neki. Egy jó gondolat vezércsillag lehet egész életére.

 

Az eszményi kolerikus:

Tud az Istentől sokszor kérni. Ez felébreszti benne a függés érzését, és ha egyszer igazán alárendelte magát Isten akaratának, akkor szinte röpül előre a tökéletesség útján. Életének nagy titka a megtérése. Ha ez bekövetkezik, akkor már keresi is az alkalmat, hogy magát megalázza. Az alázat ugyanis számára gyógyír, acéllá edzi, és megnyitja előtte az egyetlen utat, mely a „nagyság” felé viszi (Szt.Pál, VII. Szt Gergely, Loyolai Szt. Ignác…).

 

Mit tegyen a kolerikus?

1.      A művelődéseben, tanulásban légy szerteágazó és alapos azért, hogy adottságaidat a lehető legjobban hasznosítsd. A felszínes tudás számodra végzetes lehet – büszkeségedet táplálná csak.

2.      Tanulj mások tapasztalatából, de leginkább a Szentírásból meríts. Példaképed legyen Xavéri Szt.Ferenc, akinek jelmondata a Szentírás következő idézete volt: „Mit ér az embernek, ha megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?” (Mk 8, 36)

3.      Kerekedj felül büszkeségeden, keresd az alázat lehetőségeit és a megaláztatást fogadd nagylelkűen. Gondolj ilyenkor Jézus Krisztusra, aki azt mondja: „...tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű...” (Mt, 11,29)

4.      Tartsd féken haragod! Míg haragod nem szűnik, inkább húzódj vissza. Csak azután szólalj meg, ha legyőzted haragod. A harag ugyanis rossz tanácsadó.

5.       Munkád közben ne magadra, hanem másokra gondolj! Emlékezz Jézus szavaira: „Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen szolgátok, s aki első akar lenni, legyen cselédetek!” (Mt 20,27)

6.      Parancsaidhoz keményfejűen ne ragaszkodj! Hidd el, te is tévedhetsz!

7.      Vizsgáld meg magad gyakran, nem vagy-e túl kemény környezetedhez! Másokat ugyanis leginkább a kemény szíved sebez. Figyeld mások arcát! Meglátod rajta, milyen érzelmeket váltanak ki másokban szavaid.

 

Összefoglaló leírás a két extrovertált (kifelé forduló) vérmérsékletről:

      Ez a két személyiségtípus hajlamos arra, hogy energiáját kifelé hasznosítsa azáltal, hogy dolgokra, tevékenységekre, és emberekre fekteti a hangsúlyt. Az a céljuk, hogy megváltoztassák a világot. Munkahelyén a kolerikus elvégzi a feladatokat és legyőzi az akadályokat, míg a szangvinikus befolyásol és motivál másokat a feladat elvégzésére.

 

A MELANKOLIKUS tökéletes személyiség

 

Általános jellemzői:

      A tökéletes melankolikus csendesebb, alaposabb és figyelmesebb és nyugodtabb másoknál. A tökéletességre törekszik mindenben, ami számára jelentőséggel bír. Jelszava: „Ha már egyszer csinálsz valamit, csináld a lehető legjobban!” Mivel célja a tökéletesség, gyakran csalódik, akár depresszióba is süllyed a csak majdnem tökéletes eredmény láttán.

A melenkolikus megértést és támaszt vár másoktól. Csendre és egyedüllétre van szüksége, hogy mindent alaposan végiggondojon, mielőtt beszélni, írni, vagy cselekedni kezd. A melankolikus a feladatokra összpontosít, amelyrket gondosan és jól szervezetten végez el. Rendszerető, és ő az aki  száz százalék, hogy betartja a határidőt. Maximalizmusa azonban szőrszálhasogatóvá és pesszimistává teheti őt. Képes az őrületbe kergetni magát, ha nem sikerül megfelelnie saját magas követelményeinek.

      A melankolikus lassan reagál, de gyorsuló sebességgel. Tartós érzelmű, nehezen ingerelhető. Képzelete tárgyakoz tapadó, intuitív. Művész-típus. Értelme folyton kutat, problémázik. Akarata a maradandó után sóvárog, szívós. Sose ér végére kutatásainak, a számára új területeken nagyon lassú. Tanulékony, a múltból él. Emlékezete hű és pontos. Tudáshalmaza kincsesbánya. Világszemlélete komoly: ami nincs rendjén, neki fáj. Hajlama van az önemésztésre. Visszafojtja a könnyeit, hogy másokét letörölje. Magas, törékeny alkatú. Tekintete félénk, álmodozó. Ritkán nevet, szereti a magányt. Testével keveset törődik, az csak porhüvely. Társaságban szűkszavú, szórakozott. Kevés a barátja, bár őt sokan szeretik.

A melankolikust nagymértékű gondosság, komolyság jellemzi. Nagyon érzelmi-orientált: érzelmei vagy az eksztázisig emelheti, vagy a kétségbeesésbe taszíthatja őt. A szangvinikussal ellentétben érzelmeit takargatja. Nagyon kevés ember férkőzik a legmélyebb érzelmei közelébe. Szeret időt szánni arra, hogy csupán gondolkodjok. Szívesen csatlakozik másokhoz, nem rámenős, mindazonáltal  szerti, ha mások kezdeményeznek irányába.

 

Erősségei:

A melankolikus emberre jellemző az éleslátás, az érzékenység és a lelkiismeretesség. Jó kapcsolatokat tud kiépíteni, mivel egy már meglévő kapcsolatban rendkívül hűséges, érzékeny és jól kommunikál. Önfeláldozó, precíz és elemző típusű. Munkájában kínosan pedáns. Jól szervezik meg a dolgait és van önfegyelme. Halkszavú, kellemes ember, aki általában tehetséges a művészetekben, költészetben és a zene területén.

Amikor saját ideáljáról, önös érdekéről van szó, határozott, erős, kitartó, de mindenekelőtt önző.

Szolgalmas. Őt érdekli leginkább az önismeret. Általában nem praktikus, de ha szorult helyzetbe kerül feltalálja magát.

 

Gyengeségei:

A melankolikus gyakran rosszkedvű, depresszós. Hajlamos arra, hogy elszigetelje magát a többieketől a gyakran szavakban és hozzáállásban is testet öltő reménytelenség miatt. Csak  tökéletessel tud megelégeni. Önfeláldoző természete miatt gyakran engedékeny és kissé tehetetlen, így az eredmény az lesz, hogy másog átgázolnak rajta. Nagyon negatív beállítottságú és sértődős, sőt néha még bosszúálló is. Gyanakvó, fél az emberektől és az új helyzetektől, főleg ha már csalódott valakiben. Elképzelhető, hogy antiszociálisnak tűnik. Általában lassú, lusta. Nem szívesen erölteti meg magát. Ha nehézségbe ütközik, kishitűvé válik. Aki elvesztette nála bizalmát, az soha nem tudja visszaszerezni. Ha viszont őszinte emberre talál, a végsőkig ragaszkodik hozzá. Ha viszont ebben csalódik, többé soha senkiben nem hisz majd. Nem tud hízelegni és mások talpnyalását is elutasítja. Nem szereti a társaságot. Idejét inkább álmainak, önmagának és könyveinek szenteli, mintsem másokkal ápolja kapcsolatait.

Vezetője, nevelése:

      Csak egy vezetője legyen. A többféle tanács bizonytalanságot, aggáloys lelkiismeretet alakíthat ki. Finoman, gyengéden kell vele bánni. Előbb megbeszélni mindent, aztán megkívánni a végrehajtást. A hibák miatt nem szabad ostorozni, inkább csendesen figyelmeztetni az okozott károkra és újra meg újra mutatni a jónak a lehetőségét. A vezetőben legyen optimizmus, de nem szeleburdiság, mert akkor a melankokulus nem veszi őt komolyan. Egyenes beszéddel, őszintén kell viselkedni, különben azonnal gyanút fog, hogy valami készül ellene. A melankolikus egyedül képtelen rendezni az életét. Segíteni kell rajta. Ez először rendet jelent az értelemben. Ő azntán az eszén keresztül úrrá lehet az érzelmein is. Eszményt állítva eléje, a haladási tempóját is meg kell állapítanunk. A múltjával le kell számoltatni. Hátra ne nézzen. Úgy kell lefoglalnunk, hogy ne legyen ideje sokat gondolkodni. Láttassuk meg vele a távlatokat. Értékrendje szent és kikezdhetetlen legyen. Eleinte óvni kell a sikertelenségtől, szoktatni kell a bátorsághoz. A problémákat, mint a kullancsokat szedegessük ki belőle, aztán fel kell vele fedeztetni életének kis örömeit. Erényekre kell nevelnünk. Hetente legalább egyszer úgy vizsgálja meg a lelkiismeretét, hogy mi jót tett, mire vitte őt az Isten. Ha derússé, napsugarassá tettük, megél a sát lábán is.

 

Az eszményi melankolikus:

      Vallásos típus. Két nagy fegyvere van, amellyel minden nehézséget legyőz: Isten szeretetet és a szenvedés vállalása. Bensőséges az imélete, számára felüdülés az Istenhez közeledni. Hálás. Lasanként úrrá lesz gátlásain, amikor írásban rögzíti gondolatait, vagy msok szolgálatára fereli a figyelmét. Szívesen jár kesztutat, mert azzal is könnyíti saját lépteit és közelíti társait. Istenben Atyát lát, az áldozatokat számolatlanul hozzza. A megbocsátásról, a jóságról nem beszél, hanem belemerül, mint terméseztes közegébe (Szűzanya, János apostok, Szt. Lukács, Arimateai József, Szt Ágnes, Szt Mónika, az idős Ágoston, Szt. Benedek, Szt. Bernát, Szt. Adalbert, Árpádházi Szt.Erzsébet, Viennai Szt. János, Xavéri Szt.Ferenc, a magyar történelemből: II. Rákóczi Ferenc, Széchényi, Vörösmarty, Arany, Gárdony...) Istenbe vetett bizalmát kell erősíteni.

 

Mit tegyen a melankolikus?

1.      Tanulja meg Istenbe vetni bizalmát és ne feledje, hogy Isten csak akkora keresztet tesz a vállunkra, mellyel maradéktalanul velebírunk. Ne félj hát a fájdalomtól, keresztedtől. Fogadd el azokat, s így üdvösségedet szolgálják! Tiszteld a Szenvedő Megváltót és édesanyját!

2.      Ne légy szomorú! Ha valami fájdalmasan érint, mondogasd magadnak: „Nem olyan rossz ez! Csak én látok minden fekete szemüvegen keresztül.”

3.      Ha mások hibái aggasztanak, mondd: először a saját szemedből távolítsd el a garándát, csak utána embertársadéból a szálkát!

4.      Ha nem minden történik akaratod szerint, ne aggodalmaskod! Senki sincs nehézségek nélkül. Jó annak, aki tud szenvedni a Megfeszített Megváltó iránti szeretetből.

5.      Bizalmatlanságot, kishitűséget, az érzelmek túlzott ráhatását életedre, tartsd távol magadtól! Harcoj ellenük! Belső békédet őrzöd meg általa. Ha nem leszel kiegyensúlyozott, békés, egészségedet, idegrendszeredet károsítod.

6.      Jájr gyakran emberek közé! Foglad le magad munkával, hogy ne jusson időd az önsajnálatra és a káros gondolatokra. A munka a te esetedben terápia, mely erősíti önbizalmadat és visszaadja lelked egyensúlyát.

 

A FLEGMATIKUS a békés személyiség

 

Általános jellemzői:

A békés flegmatikus kiegyensúlyozott, nyugodt, higgadt, lomha, biztos, erős és elégedett ember, aki gyakran látszik egykedvűnek. Bármi történik vele, ő hátradől és egykedvűen mosolyog. Nehéz őt motiválni, vagy valamilyen cselekvésre indítani. Nem érez késztetést arra, hogy megváltsa a világot vagy megbolygassa a dolgok rendjét. Igazi konzervatív: az egész világhoz való hozzáállását egyetlen szent cél vezérli: Spóroljunk az energiával!” Jelszava: „Miért álljak, ha egyszer le is ülhetek? És miért üljek, ha le is fekhetek?” Az energikusabb személyiségtípusok számára a flegmatikus elképesztően lassúnak tűnik. Nem, mintha nem lenne elég okos, hiszen jóval okosabb a többieknél. Míg mi idegeskedünk és aggódunk, ők csendben figyel, hiszen tudja: „Nem kell mindenből akkora ügyer csinálni!”

A flegmatikus nem szereti a kockázatot, a kihívást és a meglepetéseket. Időre van szüksége, hogy megszokja a változást. Annak ellenére, hogy kerüli a stresszes helyzeteket, jól bírja a nyomást. Akarata, ha megindul, gépiesen szívós..Viszont az önfegyelem és a motiváció hiánya miatt hajlamos halogatni, ha nincs a közelében egy erős vezető.

A flegmatikus visszafogott, de szeret emberek között lenni. Bár nem érez olyan erős késztetést a beszédre, mint a szangvinikus, mégis ösztönösen szellemes és mintha mindig a megfelelő dolgokat mondaná a megfelelő időben.

Kiegyensúlyozott, nyugodt, és mivel számára a legfontosabb a stabilitás, szeret biztos otthont teremteni házastársának és gyermekeinek. Békére és nyugalomra törekszik, veszkedés helyett jobb szereti megbeszélni a dogokat. A flegmatikus hűséges ember, aki azzal vívja ki környezetének tiszteletés és megbecsülését, ahogyan családjáról gondoskodik és segíti a rászorulókat.

      Játékban ügyetlen, egymagában is elüldögélNézése kifejezéstelen, feje nagy, vastag az orra, arca kövérkés, sokáig eszik, mint az őriáskígyó. Nehezkesen társalog. Problémája nincs, csak gyakorlati dolgok érdeklik. Célja az önfenntartás és a nyugalom. Szereti a szabályosságot, igénytelen a lakásában , ruházatában, de az élelemben már nem. Távolságból nézi az embereket, szimpátia nem vezeti, így tárgyilagos, nem is irigykedik. Szeret olvasni és olyan dolgokkal foglalkozni, mint pl. A keresztrejtvényfejtés.

A flegmatikusra szoktuk azt mondani, hogy „Annyira aranyos ember!”, vagy: „Milyen rendes pasas! A flegmatikust úgy is nevezhetjük: „a Megfigyelő”.

 

Erősségei:

A flegmatikus diplomatikus ember, stresszhelyzetekben jó és kívánatos a jelentéte. Könnyed és rokonszenves. Jól szervezi meg a dolgait, gyakorlatias és törődik a részletekkel. Türelmes és elfogadó. Nagyon száraz humor jellemzi őt és olyan dolgokat tart viccesnek, amilyeneket rajta kívül senki sem. Sok különböző típusú emberrel tudnak könnyedén kapcsolatot kialakítani. Munkára csak a kötelesség készteti. Ha azonban elkezd dolgozni, kitartó, de lassan dolgozik. Napokig képes hibát keresni, problémán elidőzni és mindig eljut a megoldáshoz. Kitartása mintaértékű. Nincs szüksége dícséretre. Dolga végeztével nyugodtan félreáll.

 

Gyengeségei:

A flegmatikus gyengesége az, hogy sokszor nincs motivációja, lusta és fásult. Nehezen dönt és hajlamos a önzésre. Mivel jellemző rá a hanyagság, elképzelhető, hogy nemtörődömnek hidegnek tűnik és úgy érezzük, hogy nem vagyunk neki szimpatikusak. Időnként lehet, hogy túl sokat nézi a TV-t és inkább szemlelője, mintsem résztvevője az élet dolgainak. Fontos számára az étel, ital és a kényelem. A lelki lustaság bűne jellemző rá.

 

Vezetője, nevelése:

A vezetője következetes ember legyen, aki nem lágyul el, akinek fogyhatatlan a türelme. A szép szó itt nem használ. A flegmatikusnak állandóan a sakában kell lennünk. Vagy a bőrén, vagy a gyomrán érezze, hogy cselekednie kell és ki kell zökkennie a kénylméből! Pontosan a részletesen kell kitűzni az elvégzendő feladatot, és azt tűzzel-vassal be is kell hajtani rajta. Idővel aztán, amikor meggyúzúdik, hogy haszna van, néha már magától is csinálja, amit addig követeltek tőle.

 

Az eszményi flegmatikus:

Önmagát tárgyilagosan értékeli, mint a Mennyei Atya teremtményét. Tehát nem tekinti magát a többi típus selejtjének, valamiféle leértékelt karakternek. Az ő képességei elásott kincsek, melyekért ő is megharcol, s melyeket neki is kamatoztatni kell. Határozott erkölcsi magatartása van. Hűséges, megelégedett, türelmes, ígéreteit teljesíti, vallási gyakorlataiban abszolút pontos. Nyugalma áldás lehet egy kapkodó, túlfeszült világban.

Flegmatikus szentek: Kupertíni Szent József, Labre Szent Benedek

     

Mit tegyen a flegmatikus:

1.      Naponta küzdj a lustaságod és nehézkességed ellen! Munkádat oszd fel apróbb egységekre! Ha felosztod, biztos érkezel vele!

2.      Légy magadhoz következetes!

3.      Állapotbeli kötelezettségeidet becsületesen teljesítsd! Segítségedre lehet, ha napi tervet készítesz magadnak. A programkészítésben segítségedre lehetnek vér- és lelki rokonaid, testvéreid. Ne félj megkérni őket erre!

4.      Törekedj a rendre, rendszerességre!

 

Összefoglaló gondolatok a két introvertált (befelé forduló) vérmérsékletről:

A flegmatikusok és a melankolikusok hajlamosak arra, hogy nergiájukat befelé hasznosítsák: töprengésre, gondolkodásra, elmélkedésre. Az a céljuk, hogy megérsék a világot, nem pedig az, hogy megváltoztassák, mint extrovertált vérmérsékletű társaik. Munkahelyén a flegmatikus együttműködik, míg a melankolikus a jó minőségről gondoskodik.

 

A gyakorlatban igen ritka a tiszta típus. Általában „kevertek” vagyunk. Külsőleg a kolerikus rokon a szangvinikussal, de bensőleg a szangvinikus közelebb áll a melankólikushoz. Az önkéntelen nem fegyelmezett cselekedeteknél tűnnel elő a legmélyebb egyéni vonások (pl.: a játékban). Megbízhatóbbak azok a megfigyelések, amelyeket akkor teszünk, amikor kívülről jövő nehézségeket, feladatokat kell megoldani. Gyakran ugyanis álarcok mögé bújunk, elvárásoknak akarunk megfelelni.

Hogy miért tesszük mindezt?

·        Félünk a visszautasítástól

·        Igényeljük, hogy elfogadjanak bennünket

 

A következő táblázat összefoglalja a személyiségtípusok alpavető tulajdonságait:

 

Népszerű szangvinikus

Célja:

       szórakozás

Érzelmi szükségletei:

       figyelem,

       testi kontaktus,

       elismerés,

       elfogadás

A manipuláció eszköze:

       kedvesség

 

 

Jellemző rájuk:

·       vezetés

·       kirárulkozás

·       derűlátás

·       szókimondás

Erőteljes kolerikus

Célja:

       irányítás

Érzelmi szükségletei:

       hűség,

       engedelmesség,

       méltányolás,

       bizalom

A manipuláció eszköze:

       dühkitörés

Jellemző rájuk:

  • játék
  • humor
  • kedvesség
  • nem céltudatos

 

Jellemző rájuk:

  • munka
  • határozottság,
  • szervezettség
  • céltudatosság

Békés flegmatikus

Célja:

       békesség

Érzelmi szükségletei:

       béke és nyugalom,

       megbecsülés,

       tisztelet,

       kiegyensúlyozottság

A manipuláció eszköze:

       halogatás

 

 

Jellemző rájuk:

·   elemzés

·   befeléfordul

·   borúlátó

·  diplomatikus

Tökéletes melankolikus

Célja:

       tökéletesség

Érzelmi szükségletei:

       megértés,

       támogatás,

       élettér,

       csend

A manipuláció eszköze:

       hangulatváltozások

 

 

3)      Milyen az én természetem?

 

A hétvége csendjében írásban válaszolok a feltett kérdésekre.

 

Látleletet készítek önmagamról, azt közben megimádkozva, és minden következményét megfontolva...

 

            Mely típusok keverednek bennem?

            Ezek szerint mik az én értékeim?

·        Megköszöntem már őket?

·        Mi jóra használtam eddig?

·        Merre fejlesztem tovább?

·        Mivel boríthatom fel – és mit teszek ez ellen?

Melyek az én veszéleyim?

·        Mennyiben öröklöttek, és mennyiben szerzettek?

·        Eddig hogy csináltak bajt?

·        Hogyan kellene kezelnem ezeket?

·        Kitől kérek segítséget?

A környezetemben ki az, aki jóra visz, ki az, aki ront rajtam?

·        Kit kell kerüplnöm, kivel kell barátkoznom?

·        Ki az, aki rászorul az én segítségemre?

·        Hogyan segítek, hogy meg na alázzam őt, s magam pedig alázatos maradhassa?

Ki lehet az én gyógyító eszményképem a szentek közül?

·        Mikor, hogy fogok az életével jobban megismerkedni?

·        Miben kérem a közbenjárását?

·        Mit próbálok utánozni?

A lelkiismeretem, a belső iránytűm mennyire gondozott?

·        Eddig hogyan formáltam?

·        Mi volt számomra az abszolút biztos és kötelező?

·        Laza vagy fordítva, túl szigorú a lelkiismeretem?

·        Hogyan, kivel, mikor próbálom ezt megbeszélni?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fejlődés

 

Folytatom a Vezetőképzőt.

            Utat építenek a lábam elé. Mielőtt rálépnék, tudnom kell, merre visz ez az őt. El kell gondolkodnom, hogy egyáltalán vihet-e egy út…?! Az út csal lehetőség, de lépni nekem kell… Lépni pedig csak akkor fogok, ha rögtön az elején – legalább belül – látom a célt. Ősi szabály: „finis primus in intentione, et ultimus in executione” – magyarán: a cél az első tervezéskor, utolsó a végrehajtáskor. Mi is, ki is ez a cél? Jézus kérdéseivel a lényegre akarja terelni a figyelmemet:

 

„miért mentetek ki a pusztába?” (Mt 11,7),

„kinek tartotok engem?” (Mt 16,15),

„jobban szeretsz-e mint ezek?” (Jn 21,15).

 

Nem lehet elegendő a számomra, hogy idegen előadók „késztakarmánnyal” etessenek, hogy mások jelöljék ki számomra a fejlődés nyomvonalát. Nekem is látnom kell az

 

e s z m é n y e k e t,

 

Amelyek felé fejlődnöm kell.

 

  1. Röppályák vannak előttem

 

Már eddig is változtam sokat, de a java még előttem áll. Az alapértékeket kifejező fogalmaink: „megszentelő kegyelem állapota”, „lelki béke”, „Szentháromság bennün lakása”, „Krisztus tagja” – nem asszociálódhatnak ásítással, portörölgetéssel, állagmegóvással. VI. Pál pápa a „Népek fejődőséről” c. enciklikájában így ír: a béke új neve – fejlődés.

 

Merre kell fejlődnöm?

Néhány ajánlat:

·        állatból – emberré

·        gyermekből – felnőtté,

·        felnőttből – kereszténnyé,

·        keresztényből – szentté,

·        bonyolultból – egyszerűvé,

·        szomorúból – kevdessé,

·        testiből – lelkivé,

·        bírálgatóból – megértővé,

·        nézőből – cselekvővé,

·        magányosból – közösségivé,

·        fontoskodóból – alázatossá…

 

 

  1. A célpontok vonzók legyenek

 

Ember – az, akit már nem az ösztönei kormányoznak, hanem az értelme. A vágyai az anyagon túlra figyelnek, Istent keresik. Az ember nem magányra született. A közösséget nem teherként éli, hanem az a kibontakozása helye, az alkalmazdokás iskolája… És embernek lenni jó!

            A felnőtt ember – az, akit nem a hangulatai irányítanak, hanem tervszerúen dolgozik. Tetteiért vállalja a felelősséget, átküzdi magát az akadályokon… És felnőttnek lenni jó! Elrettentő, elkedvetlenítő egy embertelen, vagy emberségében elakadt világnak még az elképzelése is. (Huxley: Szép új világ, Camus: Közöny, Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja… Bradbury: Fahrenheit)

            Keresztény – az az ember, aki átrendez mindent a „megtalált kincs” szerint (Mt 13,44), aki nemcsak elfogadja, de követi is mindenben Jázust… (Mt 12,50, Mt 19,21). A keresztény a keresztségét úgy éli meg, mint meghalást a bűnnek (Róm 6,4…) és új életet (Fil 1,21)… A lelkiismeretére hallgat, egyetlen törvénye a szeretet, és ha kell, az életét is adja… Kereszténynek lenni nagyon jó. Nem kényelmes, nem hasznos, és mégis jó! Hatalmas erőket ad, eddig nem ismert örömöket tár fel (Sienkiewicz: Quo vadis?, Chesterton: Igazságot!), míg elvesztése zűrzavarba juttat (Bulgakov: Mester és Margaréta….) .

            Szent ember az, aki olthatatlan szomjjal az Isten felé fejlődik belső életében. Átjárja őt Isten jelenléte és így Krisztus él benne (Gal 2,20)… És ez jó! Egy Néri Szt. Fülöp, vagy egy Prohászka nem cserélt volna senkivel se. Pascal, Paul Claudel, Frossard őrzi a megtérése pillanának másodperceit is, Bernanos („A Sátán árnyékában”) féltve ezt az ajándékot harcol érte… Bernadette magához kötözteti a keresztet, és Babits a halála előtt kétszer is meggyónik…

 

 

  1. Fejlődek-e mások is?

 

Igen. Úgy látszik, ez egyetemes törvénye az élővilágnak. Modern teológusok hajlanak arra, hogy Jézus emberségében is volt fejlődés.

Kereszty Rókus, Amerikában működő ciszterci hittudós szerint: „Az Ige és az emberi természet egysége alapvető módon valóban egy ponton, a fogantatás pillanatában jön létre. De az így megalapozott egység csak kezdő pontja annak a folyamatnak, amely Jézus halálával és feltámadásával teljesedik be…”

Rahner: Jézus tudása is… történetileg, tehát emberi tapasztalatok és fokozatos fejlődés során valósul meg…

Szent Pál leveleiből is ki lehet olvasni egyértelmű belső fejlődést. Kr. U. 50-ben írta a Galata levelet. Figyeljük meg a határozott, öntudatos hangot: Gal 1,1-8… Ezután csináljunk öt évenként metszeteket… 55-ben: 1 Kor 15,8-10, 60-ban: Ef 3,6-8, és 65-ben 1Tim 1,12-16 (Az alázatában fejlődött..: Atyaúristen rendeléséből apostol – bűnösök közt első…).

A szentek életrajzaiban komoly forrástanulmányozások után egyre másra jelennek meg az úgynevezett „kritikai” kiadások, melyek az eredeti adatokra támaszkodva már bemutatják az eddigi illetlennek tartott fejlődést…

 

A hétvége csendjében (és otthon folytatva) meg kell magamat kérdeznem, hogy

·        Fejlődök-e?

·        Hol akadtam el? (mikor, miért)

·        Hány bejáratlan őt áll még előttem? (melyikkel kezdem? mikor? hogyan?)

·        Mi a legsürgetőbb fejlődni valóm? (… amelyet természetesen azonnal elkezdek!)

 

 

 

 

 

 

Önnevelés

 

Már vizsgáltam magamat és figyeltem célra. Elkezdődött körülöttem a munka és remélhetőleg elkezdődött bennem egy fejlődés… Most folytatnom kell „önmagamat”… Weöres Sándor, „A teljesség felé” című prózájában így í®ja: „egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”. Ez a „létra” természetesen nem éri el az eget, de azért nélkülözhetetlen. Úgy hívják:

 

Ö n n e v e l é s.

 

  1. Nevelnem kell a természetemet.

 

Ha nem teszem, beáll a kegyelmi életem trombózisa, befékeződik a fejlődésem, szétmállik a személyiségem, Krisztus üszkösödő tagja leszek és „ hűlt helyemen” felismerhetetlenné torzul az egyház…

            Luther Márton (1483-1546) iszonyú csalódása a római egyházban, praktikus okokkal kezdődött. Látott gazdag papokat és egymást csaló házasokat, látott gyónás után könnyedén vétkezőket, és mise utáni pletykázókat, úgy találta, hogy a megkereszteltek és a megbérmáltak élete semmiben sem különbözik a pogányokétól… Ördögi gyanú támadt a szívében: a szentségekben nem történik semmi sem, azok csak szép ceremóniák, hiányzik belőlük Krisztus. Szerinte az emberek reménytelenül legyengültek az áteredő bűnben, se maguk, se más nem segíthet rajtunk, egyedül abban bizakodhatnak, hogy az életük végén Krisztus irgalmasan beborítja őket a palástjával, hogy ne látszódjanak a bűneik…

            A tridenti egyetemes zsinat (1545-1563) alaposan megvizsgálta ezt a problémát. Rájöttek, hogy nem az a probléma, hogy Krisztus hiányzik a szentségekből. Az a gond, hogy mi hiányzunk, emberi természetünk neveletlen, készületlen, alkalmatlan a kegyelemmel való találkozásra. Miként a villanylámpa izzójában az egyik, vagy másik póluson elszakadt wolframszál esetében az eredmény ugyanaz: sötétség… Itt is hasonló: ha az „ember” hiányzik, az Isten is tehetetlen… (miként salakdombon hiába vetek virágmagot, vagy képtelenség fehér garbót mosni - fáradt olajban…).

            Az ember Isten előtt megigazulásáról kirobbant hatalmas vitából számos olyan felismerés származott, aminek pedagógiai vetülete is van. Pl.: „a természetfölötti erény beállít ugyan a maga tárgyára és hajlamosít megfelelő tettekre. De hogy a lélek jellegéből (öröklöttség, megszokottság…) fakadó nehézségek is elháruljanak, ahhoz megfelelő gyakorlat kell.” (Schütz: Dogmatika II. 68.2) „Isten nem teremti a kegyelmet bele a lélekbe, hanem kicsiholja a lélek természetfeletti fogékonyságából”. „Felnőtteknek a megigazulás kegyelmének megszerzésére erkölcsi jótettekkel elő kell készülniük.” – hangzott el a Tridenti zsinaton. A katolikus dogmatika pedig ezt tanítja: „A kezdő kegyelem nem ellenállhatatlanul hat a szabad akaratú emberre, hanem csak akkor, ha közreműködik vele…” Ez az előkészület, ez a közreműködés megtanulható.

 

 

  1. Kezdődik az elcsendesedéssel

 

A csend nem a zaj szünete. A csend az Isten hullámhossza, a beszéd édesanyja. A csendet meg kell teremteni és elszántan őrizni kell. Mély elhatározások, eredeti felismerések, maradandó élmények csak a csendben fogannak. A csendet is tanulni kell, és minden korosztálynak újból és újból tanítani is kell. A modern lelki írók döntő fontosságúnak tartják. A táborainkban is és a kisközösségi összejöveteleken is, a közösség életkorának és minőségének megfelelően fokozatosan meg kell honosítanunk az összeszedettségnek ezt a formáját. Nem hurcolhatjuk magunkkal mindenhová a lármánkat, a kényelmünket. Ez feltétele a továbbiakban a tisztánlátásnak. Nekünk nem kell ezt a világot a végtelenbe hosszabbítanunk (miként a mohamedanizmus túlvilág hite képzeli…). Persze nem is kell kilépnünk belőle (miként azt a buddhizmus, vagy a keleti transzcendentális meditációk hirdetik), hanem rendszeresen érintkeznünk kell a „másik” világgal. Ezt kínálja a csend, a két világ közös határsávja… Ezekután a természet nevelése és a kegyelem gondozása.

 

 

  1. Folytatódik az egymásra épülő három szinten:

 

  • Az érzékin,
  • A szellemin,
  • A kegyelmin.

Munka alatt áll mindhárom képességem: a megismerő, a törekvő aktív (akarat), és a törekvő passzív (érzelem). Alapelvünk, hogy a teljes embert neveljük a krisztusi teljesség felé. Tehát minden szinten, szinte mindent csinálunk, mégpedig egyszerre, miként egy toronyház építésekor is egyszerre épül minden, s nem pedig úgy, hogy előbb felépítik az összes előszobát, majd lépnek tovább… Ez a nevelési elv forradalmian más, mint a tantárgyakra szétosztott (és szétesett) hitoktatás. Ezért messze hatékonyabb a kisközösségi munka a tömegnek szánt előadásoknál. Ezért igaz a tapasztalat, hogy egy tíznapos tábor többet ér egy évi otthoni munkánál…

            A gyakorlatban persze nem magyarázzuk agyon a tetteinket. Ez a ránk bízottakat halálra untatná, magunkat meg könnyen az aggályosság lelki betegségébe kergetne. Elég annyi, a mi munkánkban minden mögött meggyőződés áll. (Róm 14,23) Munkánknak menetrendje van, vagyis nem rögtönzésekből férceljük össze a programjainkat. A ki nem mondott, de a mélyben jelenlévő és egymással hosszútávon összefüggő nevelési elveinket szuppozitumoknak mondjuk. Ezek, mint a jü értelemben vett időzített bombák, többnyire később lépnek működésbe… Egy kalandos, kemény hegyi túra, egy nyafogás nélkül átvészelt éjszakai vihar, vagy egy óriási munkával járó Szellemi Olympiász – lehet, hogy mint egy titkon telepített akna, csak későbbi érintésre robban. Éppen akkor, amikor kell. Például egy házassági válságban erőt ad a hűséghez, vagy visszasegít a bűnbánathoz…

            „A nevelés alapvető feladata: rendszeresen és céltudatosan jó szuppozitumokat helyezni el a nevelendőkben. Szuppozitumok az értelemben: jó fogalmi tisztázások, jól leszűrt tételek, elvek, értelmezések, látásmódok, az ismeretek jó rendszerezése, válogatások… Akaratban: határozott választások az értékek között, ismételt elhatározások, motivációk, átélt sikerek és kudarcok, …

Ösztönös érzelmi világban: eddigi begyakorlottságok, edzettségek: rossz emlékek nyomán iszonyok, félelmek, dühök, vágyak, az átélt jó érzések után vonzódások, ragaszkodások, igények,…

A szívben: a meghozott áldozatok ereje, a kiépített – megélt értékek stabilitása, harmóniája…

Összefoglalóan: mindaz, amit tudva  - nem tudva beszedtünk magunkba és hordozunk: szuppozitum.

 

 

4. Konkrétabban

 

annyi látszik kívülről, hogy színesen és szívesen éljük az életünk. Kitűnő a hangulat bár kemények a túráink. Mi nem nyafogunk, kólázunk, rágózunk… Nincs fölös vita és hőbörgés. Élvezzük a teljesítményt, miközben nemcsak Kőrösi Csomára gondolunk, hanem pl. az értünk sokat kibíró Jézus követjük egy nagyszabású keresztúton – mondjuk 14 helyen át… Az összejöveteleket valami érdekességgel, de mindenképpen pontosan kezdjük, és rendszeresen tartjuk (Zsid 10,25). A versenyek, szereplések, mesterségek, próbák, szolgálatok – mind mind az akaratot edzik.

A számtalan megfigyelési gyakorlattal, pantomim előadásokkal, élmények, emlékek rögzítésével, ismétlésekkel, megbeszélésekkel, társasjátékokkal, lelki olvasmányokkal, zarándoklásokkal, szentíráselemzésekkel… fejlődik az értelmünk. Egy reggeli torna a harmatos réten, vagy egy esti ima a hamvadó tábortűz mellet, felejthetetlen találkozások nagy egyéniségekkel, ejszakai vadlesek, akadályverseny ismeretlen terepen és egy hegytetőről meglesett napfelkelte, évtizedekig emlékezetes, felhangolja a kedélyvilágot.

            Lassanként rendezetté válik az életünk. Megtartjuk az értékrendet:

  1. a szükséges
  2. a hasznos
  3. a kellemes

ez dönti el, hogy milyen sorrendben cselekszem. Beosztjuk az időnket. A napirendbe (amelyet egy-egy napra is elkészítek, de van egy hónapra előre ütemezett rendem is!) józanul csak a „minimumokat” vesszük be. Ezeknek semmiképpen sem szabad elmaradni:

  1. a biológiai minimum (alvás, evés, mozgás, levegő),
  2. a teológiai minimum (napi ima, szentírásolvasás, a  hétköznapok folyamán 1 szentmise, 1 adoráció, megszentelt vasárnap, rendszeres továbbképzés, szentgyónás, szeretet-szolgálat)
  3. a társadalmi minimum (szülőkre szánt idő, családdal törődés, kisközösség, közügyek…)

Még a bűnbánatunknak is van rendje. Ajánlatos ilyen csoportosításban bánni a vétkeinket – bánjuk, amit:

  1. Isten,
  2. embertestvérek,
  3. saját „talentumaink” (egészség, tehetség, idő…) ellen elkövettünk.

A rendezett körülmények jótékonyan visszahatnak. A régiek ezt így mondták: „serva ordinem, et ordo sevabit te!” – őrizd meg a rendet és a rend megőriz téged! Így már akadálytalanul közelíthet az Úr…

 

 

5. Az előkészített földben bőséges a termés (Mt 13,23)

 

Aki a kezdő kegyelemmel együttműködik, képes lesz olyan cselekedetekre, amelyek a megigazultság állapotát közvetlen előkészítik… Ezek a megtérés és a hit.

A megtérés döntő fontosságú. A fiatal Jézus ennek sürgetésével kezdte nyilvános működését (Mk 1,15), és az induló – pünkösdi Egyház is ezzel a programmal lépett ki a világ elé (Csel 2,38). A megtérés egész gondolkodásunk, érzésvilágunk, belső és külső magatartásunk gyökeres megváltoztatását jelenti. Negatív eleme a lemondás a bűnről, az önakaratról, a pénzimádatról, a hatalom és az érzéki élvezet után való törekvésről, pozitív eleme a hit. Kétféle lehet, aszerint, hogy kinek adja az Úr. Van 180 fokos fordulatot eredményező (ez a „metanoia”) és van a jó irányban lévők megtérése, amelyben a langyost (Jel 3,15-16) felforrósítja a kegyelem (ez a „második megtérés”). Ezzel kezdődik a tudatos keresztény élet. Imaéletünk rendszeres és magától értetődő lesz, mint a lélegzés. Felelősen kezdünk gazdálkodni az időnkkel, pénzünkkel, tehetségeinkkel (Mt „25,14: példabeszéd a kamatoztatandó talentumokról).

Az önnevelés folytatódik, és ez látszódik is az egyre változatosabb imamódokban, a kérőima mellé csatlakozik a hálaadó, majd az engesztelő és a dicsőítő ima.

Mindennapos igényünk lesz az elmélkedés. Két fő fajtája: a Szt, Ignác féle („kolerikus” módszer az Igazság meghódítására, minden oldalról, minden képességünkkel…), és a párizsi Szt. Sulpicei plébánián alakult papi reform közösségétől származó Szulpiciánus féle („melankólikus” módszer – a Szeretet megélésére, a kegyelemre figyelve – érzelmesen…).

Az önnevelés, jellemnevelés témájáról kezdőknek lendületes történetek, jó részben felhasználható lelki olvasmány: Tóth Tihamér: A jellemes ifjú.

Ez mind, mind még az Ember munkája, ez a vetés… a növekedést pedig az Isten adja (1 Kor 3,6) – és kérjük, hogy adja!

 

A hétvége csendjében, s aztán otthon, végezz a lelkeden rövid átvilágítás!.

 

Kérdezd meg magadtól:

 

    • Mennyi a csendem? ( hová, mikor menekülhetnék,…, mit kell ehhez feláldoznom?)
    • Milyen imafokon állok? (mennyi időt szánok erre, lejegyzem-e fölismeréseimet…?)
    • Milyen lelki olvasmányokat tervezek a tavasszal? (kitől kérem kölcsön, mikor adom vissza…?)
    • Milyen időközönként végzek lelkiismeretvizsgálatotk? (hány percig…, kérek-e kritikát…?)
    • Miket határoztam el az elmúlt félévben, vagy az utolsó gyónásomban? (ezekből mennyit hajtottam végre…, meddig tartott a jó elhatározásom…, hogy tervezem a folytatást…?)

Azzal a felelősséggel végzem a Vezetképzőt, hogy egyszer megvizsgálják a munkámat, hogy milyen alapra, miből és hogyan építettem… (1Kor 3,10-13)

 
 

 




Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>